Amikor feljöttem Pestre, nem a csóróság volt a legrosszabb, ami velem történt, hanem, hogy az állataimat el kellett hagynom bizonytalan ideig. 

(kép: pexels.com)

Alfa a kiskutyám Erdélybe ment, mamáékhoz. Az unokahúgom és unokaöcsém sokat játszott vele, nap mint nap sétáltak szerették egymást. Még a youtube-ra is feltette unakohúgom. 

Nekem mégis hiányzott, bűntudatom volt, hogy elhagytam, nem lehetek vele, pedig az enyém, mellettem nőtt fel. Ahogy telt az idő már kevesebbszer keltem fel éjjel a rémálmaimra, hogy az Alfával nincs minden rendben. Ha mamáékat látogattam első utam a kiskutyámhoz vezetett és a látványtól, ahogy örült nekem mindig megszakadt a szívem és percekig csak könnyeztem. Kérdeztem magamtól, hogy vajon neki is hiányzom-e? Látszólag igen, de hisz másnak is örülni szokott, csak játszanak vele. Végül beletörődtem, amíg nem tudok neki élhetőbb körülményeket biztosítani, ott marad a kiskutyám.  Egy korábbi cikkben már feszegettem hasonló témát, hasonló érzésekkel, de azok nem viseltek meg ennyire, illetve azt már megtanultam kezelni.

Mielőtt feljöttem, a cicáimmal is együtt laktam. Sanyi a kis rövid szőrű vöröske és Igor a hosszú szőrű perzsa cica. Így éltünk 4-en. Életem legszebb 2 éve volt. Amikor elköltöztem anyu maradt a cicákkal, de csak ideiglenesen volt velük, ekkor Sanyit megmérgezték és nem élte túl a telet sem, Igorka pedig feljött hozzánk Pestre, amint olyan lakásunk lett, ahova jöhet kisállat. Ekkor még nem derült ki, az állatorvosi vizsgálatok során, hogy leukózisban szenved, és sosem fog már meggyógyulni. 6 hónapot volt még velem. Egy szombat hajnalon arra ébredtünk, hogy a tv alatt fekszik és sír. Sosem sírt, mindig türelmes volt és egy percig sem tolakodó. Már sokkos állapotban volt, a teste merev volt a végtagjait nem tudta mozgatni, és zihált. Taxi rendelés és irány az ügyelet, így nem halhat meg a cicám a kezeim között. Az ügyeletes orvos első mondata az volt, hogy +25000 Ft az éjszakai díj, mivel nincs 6 óra ezt fel kell számolniuk. Közöltem vele, hogy értem, de először a cicát lássuk el, hogy ne szenvedjen tovább. Ránézett az orvos, maximum 1 órája volt hátra Igorkának, majd megkérdezte, hogy szeretném-e nézni. Kimentem a teremből és legszívesebben a Dunába futottam volna, de rövidesen kijött az orvos, hogy végzett és a papírmunkát el kellene végezni, fáradjak be. 

Napokig tartó depresszió következett, írtam anyukámnak, hogy remélem a kiskutyám legalább jól van, mert csak ő maradt nekem. Erdélyben volt ő is, amikor ez történt, és biztosított afelől, hogy a Csöpikével minden rendben, kövér és boldog. Ekkor nem is sejtettem, hogy csak pár hétig.

Tavasszal várható volt egy ivaros kutyánál, hogy menne amerre lát. De nem volt ez megengedve neki, kifutóban volt és a focipályára levíve néha kergethette a fecskéket. Egyszer elszökött, majd megcsinálták a rokonok a kerítést, nem tudott elmenni. Amikor unatkozott sírt, amikor nem volt séta a focipályán sírt. Megelégelték a szomszédok, és mamáék, hogy hangos így kitalálta a jó édes anyám, hogy ivartalanítás helyett elviszi a nyaralónkba, mert egyébként is ott laknak, majd velük el lesz Alfa, hisz Baján is jól meg voltak. Baján szerencsére a farkas és a barnamedve nem őshonos, így 4 boldog évet eltölthettünk együtt. Nekem elfelejtették mondani, hogy a kutyámmal már gondok vannak és nem a kis megszokott helyén van mamáékkal, hanem a vadak közt, a nyaralóban egy erdő szélén. Alfa első nap elszökött és elment bóklászni, nem ment haza. Később gondolta anyu körbe kellene azért nézni, hátha a környéken van. Az erdő szélén sebzetten feküdt, már nem állt lábra, csóválta a farkát ugyan, de segítségre lett volna szüksége. Nem vitték el orvoshoz, nem tudott felépülni, vagy ha már annyira rossz állapotba került, legalább méltósággal távozott volna, hogy minél kevesebb ideig szenvedjen. A telefonba, amikor megtudtam a hírt az utolsó mondatom az volt anyuhoz, ha a gyermekemet találod meg félig holtan, őt is ott hagyod meghalni? Ezért nagyon haragszom, hogy nem tettek meg mindent, hogy életben maradjon a Csöpikém.

Nagyon sok időbe telt, hogy kitudjak menni az utcára és végignézzem, ahogy sétáltatják a boldog kutyatulajdonosok a kutyájukat, játszanak és szeretik egymást. Amikor egyedül voltam és semmit sem csináltam, végül a gondolataim ide terelődtek és csak sírtam. Ha nekiálltam leírni, amik éppen velem történnek csak néztem magam elé és sírtam, amíg el nem jött az a nap, amikor már nem. Sokszor lejátszottam a fejemben, hogy ha másképp alakul, ha nem jövök Pestre, ha minden marad ahogy volt, akkor előfordulhat-e, hogy kiszökik a kutyám és lepuffantja valamelyik szomszéd, amíg egy hétvégét mondjuk a Szekszárdi borvidéken töltök? Igen, és matematikailag nagyon sok lehetőség lehet rá, hogy a kiskutyám valamilyen oknál fogva meghal. Ha ivartalanítom, ahogy szerettem volna, akkor is. A cicáimra ugyanez. Nincs rá semmilyen garancia, hogy ha ugyanúgy élem az életemet, mint korábban, akkor nem veszítem el őket. Mindig fáj elveszíteni valamit. Sok zenét hallgattam, olvastam és Popper Pétert néztem, ami legfőképp a fájdalommal kapcsolatos. Egyik barátom ajánlott egy könyvet, aki jelenleg a Francia Idegenlégióban szolgál, lassan 1 éve nem engedték el szabadságra, szerintem elég sokat tud az elengedésről és lemondásról. A könyv címe Mégis mondj igent az életre. Külön köszönet érte, ez a könyv is hozzájárult, hogy másképp nézzem a negatív dolgokat.

Hiába volt karantén és ültünk itthon, nem csak körülöttünk változhat meg a világ, bennünk is meg tud változni, azért hiba lenne így kijelenteni, hogy a külső hatások által történik minden. Szerintem inkább az számít, hogy a külső hatásokra hogyan reagálunk. Kedvenc példám erre a következő párbeszéd: 

"- Milyen szorgalmas és dolgos ez a Jenőke, nem iszik soha egy korty alkoholt sem, és milyen szép családja van.

- Ó hát csodálkozol? Az apja egy alkoholista, egész gyermekkorában csak azt látta, hogy az apukák ilyenek. Ő nem akart ilyen lenni.

-Mennyit iszik ez a Jenőke, és a családjával sem törődik, pedig milyen szép családja van.

-Ó hát csodálkozol? Az apja egy alkoholista, egész gyermekkorában csak azt látta, hogy az apukák ilyenek. Ő sem tud más lenni."

Ezek után remélem már mindent könnyebben fel tudok dolgozni.