Az előző cikkemben már utaltam rá, hogy jó lenne, ha az ismerőseim illetve, a leendő ismerőseim, megosztanák  magukról az igazán fontos dolgokat egymással. Ha nem olvastad a korábbit, akkor IDE klikkelj és azzal kezd, hogy képben legyél, tudod, mint a Mona Lisa.

Kép: Bolvári Ildikó Csilla

Szóval el is kezdem a sort, 2018-ban kitaláltam, hogy itt lakom Magyarországon és Erdélyben már több helyen voltam, mint itt. De végül is a „fancy” helyeket már láttam, Budapest és Balaton. Hát oké, de lényegében a zsák faluk, ahol igazi élet van, vagy a nyugger Baja szerű városokkal mi van? Semmi? Aztán mennyi jó borvidék van, fürdők, állatkertek, várak. Nekem fogalmam nincs ezekről a helyekről , azon túl, hogy képeken láttam és jól néz ki. Arra gondoltam, ezzel lehetséges, hogy más is így van.

Itt jövök én a képbe, hogy majd jól körbejárom ezeket a magyar lakta helyeket és dokumentálom az ott töltött idők élményeit, gondolatait. Jött a 2018 vége, 6 cikket produkáltam. Ez idő alatt, felköltöztem Pestre, elkezdtem dolgozni és úgy láttam, nem hogy utazni nem lesz időm és pénzem, hanem hónap végén magamat fenntartani sem. Jött a 2019, na majd most munkát váltok és jobb lesz minden. Egészen augusztusig 1 db cikket sem írtam szóval eltelt közben több, mint fél év, én pedig, azért amiért feljöttem Pestre (hogy az ország közepéről könnyebben el tudjak jutni A pontból B-be), nem tettem semmit. Csak sodródtam a dolgokkal és majd lesz valahogy.

Ez a valahogy pedig nem más, mint egy rakás szar, amivel 20 év alatt találkoztam a 21. évben egyszerre megtalált. Lényegében ez egy hosszabb folyamat alatt alakult ki, hónapokról és évekről van szó, csak 2019-ben szembesültem mindennel.

Az elején iszonyatos hiányérzetem volt, mert az állataim nem jöhettek velem Pestre, én meg évekig velük laktam. Megnyugtatott a család, hogy náluk jó helyen van Csöpikém a krémszínű labrador, még is hónapokig arról álmodtam, hogy egy napon velem lesz újra, és nem kell senkinek „odaadnom”. A vörös cicák, Igor és Iván úgy maradtak Baján, hogy 2 hetente anyu megy látogatóba, de száraz tápjuk mindig volt. Az Ivánt, egyébként csak Sanyinak hívtuk, megmérgezték, Igor pedig túlélt mindent, végül felhoztam Pestre és most velem van.

 Akik szintén közel álltak hozzám, tőlük is búcsút kellett vegyek, ugyanis eljárt az idő felettünk vagy hogy is szokták ezt mondani, amikor már komolyra fordulnak a dolgok és ezzel el is válnak az utak, mert „felnövünk”  vagy mi. Rá kellett jönnöm, hogy változom én is, körülöttem az emberek is és hiába ragaszkodom én hozzájuk, ha ők hozzám nem. 1 (vagy inkább 2) évembe került legalább mire erre rájöttem, hogy hiába játszottál valakivel együtt gyerekkorodban, ha ma már nem vagy fontos neki, mert teljesen más értékrendje van. Megy tovább az élet ennyi, te is találsz olyat, akivel jobban egyeznek a nézetek és ő is, így van mindenkinek más. Ez eléggé hasonló, mint egy párkapcsolat, de a szűk családban is megtapasztalom ezt, nem csak baráti viszonyban.

Ha már családról van szó, 2019 március vége, április eleje volt, amikor anyunál jóindulatú agydaganatot diagnosztizáltak a szemidegeire ráhúzódva, ami ájulásokhoz és epilepsziás rohamokhoz vezetett, majdnem heti rendszerességgel. Az egyetlen megoldás a műtét volt, ahol semmilyen garancia, hogy felépül és nem szenved maradandó károsodást, az ő esetében vakságot illetve bénulást. Erre az időszakra nem tudok semmilyen pozitívumot mondani, igazából azok az emberek voltak mellettem, akire számítottam is szóval csalódást nem okozott senki, a testvéreimmel közelebb kerültünk talán ennyi jót tudnék róla mondani. Egyébként a műtét jól sikerült, maradandó károsodás nélkül, de a tünetek jelenleg is jelentkeznek, ezáltal nem tud dolgozni, és vizsgálatok sorozatára vár.

kép: Horsonyi Sándor& Bolvári Ildikó Csilla

Eközben, elkezdtem egy biztosító cégnél dolgozni, ahol az önértékelésem a béka segge alá nyomták, mivel azt láttam minden nap, hogy mindenki sikeres, mindenki keres pénzt, én vagyok csak lúzer. Később kiderült, nem csak én nem keresek pénzt, sőt még mínuszba is verték magukat sokan, így amint tudtam kiszálltam belőle, sajnos 6 hónapot vártam ezzel, ez alatt szorongtam és a depresszió tüneteit véltem felfedezni magamon a fent felsoroltak miatt egyrészt, plusz nem találtam a helyemet egyáltalán úgy sehol, mindegy volt hova megyek, utazok-e új helyekre, családdal vagyok, sehol se volt jó. Trogirban, amikor nyaraltunk 1 hetet úgy hoztunk le, mintha nyugdíjas öregek lennénk, semmi buli csak a tengerpart, evés, pici italozás. Nem is voltam egyébként másra motivált, csak nyaggatott a barátom utolsó napon, hogy legalább kaszinóba menjünk el. Igazából imádom a szerencsejátékot, de kedvem sem volt semmihez. Folyton azon gondolkodtam, hogy a Maslow piramisból ezt a hova tartozás űrt, mivel tudnám kitölteni, hogy ne azt érezzem, hogy sehova. A motiváltságról és az önmegvalósításról már ne is beszéljünk, ami a cél kellene legyen. Kurva nehéz ezt megcsinálni, de régen nem voltak ilyen problémáim, így minden erőmmel azon voltam, hogy a régi állapotot visszaállítsam, ehhez könyveket vettem még segítségül.

Nehezen, de úgy érzem sikerült. Magammal foglalkozom már kizárólag, ehhez munkát kellett váltanom méghozzá teljesen fixet, vége a vállalkozásnak az instabil bizonytalan dolgoknak. Nagyon fontos volt a kiszámíthatóság, hogy tudjak tervezni és legyen mibe kapaszkodnom. Ezután a kapcsolataimat is elkezdtem „építeni” igazából ápolom inkább, mert nálam bezárult a barátfelvétel úgy gondolom. Teljesen bizonytalan vagyok, már nem bízom semmiben magamon kívül, jöhet eső jöhet hó, minden(ki)hez így állok hozzá. Lehet, hogy maradi felfogás, de nekem már nincsen erőm több átvágásra.

Így a jövőt meg tudom tervezni, 2020-ban legalább Magyarország nagyvárosait be szeretném járni, illetve megcsinálni a jogosítványomat, kocsira is, mert jelenleg a traktorral nem megyek sokra. A lottót is meg akarom nyerni, így péntekenként megálmodom a szombati számokat. Elszomorít, amikor 0 találatom van, ugyanakkor örömmel is tölt el, amikor látom, hogy más sem nyerte meg a főnyereményt.

Dióhéjban ez a helyzet velem, és veled? Minden oké? Gondolom, azt sem tudod, hol kezdjed el. Igazából, ha leírod is jó. Ha nem látja senki, akkor is.